Sajtos scone

Így készítsd el ezt az egyszerű brit süteményt sósan.

  • Elkészítési idő 30 perc
  • Előkészítési idő 30 perc
  • Sütési idő 20 perc
  • Mennyiség 8 darab
  • Nehézség

Hozzávalók

A tésztához

Elkészítés

1.

A lisztet elkeverjük a sóval és a sütőporral. Belereszeljük a sajtot és a hideg vajat is, majd összemorzsoljuk az ujjbegyeinkkel. Hozzáadjuk a tojásokat és a tejfölt, majd összegyúrjuk a tésztát. Kicsit ragadhat, de ez nem gond. Ha nagyon ragadós, akkor adhatunk hozzá még egy kevés lisztet.

2.

A masszát gombóccá formázzuk, ezután pedig egy sütőpapírral bélelt tepsi közepére tesszük. Ellapítjuk annyira, hogy kb. 20 cm-es átmérőjű kört kapjunk belőle. A tetejére reszelhetünk még egy kevés sajtot, és megszórhatjuk valamilyen zöld fűszerrel is. 180 fokra előmelegített sütőbe tesszük 10 percre.

3.

10 perc elteltével kivesszük a sütőből a süteményt. Egy nagy késsel 8 egyenlő részre vágjuk, és kissé széthúzzuk. Így tesszük vissza a sütőbe további 10-12 percre.

4.

Érdemes még langyosan feltálalni, de hidegen is finom. Fogyasszuk nyugodtan péksüteményként.

Keress minket közösségi csatornáinkon!

Tarts velünk a közösségi médiában is, ahol szinte minden nap jelentkezünk friss információkkal, receptekkel és természetesen nyereményjátékokkal is!

Rendeld meg akár online is!

©2024 Nagyi titka

:( Elavult böngésző

Ez a weboldal olyan funkciókat is használ, melyet a böngésződ sajnos nem támogat, mert valószínűleg egy régebbi verziót használsz.

Kérjük, frissítsd a böngésződet újabb verzióra, vagy próbálj másikat.

Ezeket a sütiket neked sütöttük ki!

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése és releváns ajánlatok megjelenítése érdekében. Így tudjuk számodra a legteljesebb felhasználói élményt nyújtani.

Amennyiben ez számodra így megfelel, kattints az “elfogadom” gombra.