A sütőt épp csak annyi időre kell bekapcsolnunk, amíg gyorsan megsül a piskóta. A citromhéjtól üde, nyárias íze lesz a krémnek, de ezt mindenképp egészítsük ki savanykás bogyós gyümölccsel.

 

Hozzávalók (40×26 cm-es tepsihez):

a piskótához:

a krémhez:

  • 8 dkg Nagyi titka búzadara
  • 4 dl tej
  • 10 dkg porcukor
  • 20 dkg puha vaj
  • 1 teáskanál vaníliakivonat
  • 1 kezeletlen citrom héja
  • 20 dkg bogyós gyümölcs

a tetejére:

  • porcukor

 

A piskótához a tojásokat szétválasztjuk. A fehérjét robotgéppel habosítani kezdjük, kanalanként hozzáadjuk a porcukor felét. Addig verjük, amíg sűrű és kemény nem lesz. A sárgáját a maradék porcukorral és a vaníliával szintén szép habosra verjük. Több részletben beleforgatjuk a fehérjehabot. Végül beleszitáljuk a süteménylisztet, és spatulával, nagy mozdulatokkal beleforgatjuk. A masszát sütőpapírral bélelt, tepsibe simítjuk, és 180 fokra előmelegített sütőben 16-18 perc alatt készre sütjük.
Ameddig sül a piskóta, elkészítjük a tölteléket. Ehhez a tejet felforrósítjuk, beleszórjuk a búzadarát, és sűrű tejbegrízt főzünk belőle. Hagyjuk teljesen kihűlni. A puha vajat habosra keverjük a porcukorral, a vaníliával és a finomra reszelt citromhéjjal. Amikor kihűlt a gríz, több részletben belekeverjük, majd hűtőbe tesszük, hogy kissé megszilárduljon.
A piskótáról lehúzzuk a sütőpapírt, és két vékony lapba vágjuk. Egy tálcára tesszük az egyik piskótalapot. A krémben elkeverjük a gyümölcsöt, és a lapra kenjük, majd lefedjük a másik piskótával. 5-6 órára hűtőbe tesszük, hogy szépen szeletelhető legyen. A tetejét megszórjuk porcukorral, és egyforma kockákra vágjuk.

Hozzászólások
Oldal nyomtatása Oldal nyomtatása