A gyerekek miatt, vagy egyszerűen csak szórakozásból szeretek ilyen süteményeket is készíteni. Akár egy születésnapi torta is kiváltható vele, de a húsvéti asztalon is megállja a helyét. Amíg sül a tészta, van időnk bajlódni a kis marcipánrépákkal, ami garantáltan jó stresszoldó gyakorlat is egyben.

Hozzávalók (20×30 cm-es tepsihez)

a tésztához:

  • 25 dkg étcsokoládé
  • 25 dkg vaj
  • 25 dkg nádcukor
  • 5 tojás
  • 20 dkg Nagyi titka Búzafinomliszt
  • 1 evőkanál vaníliakivonat
  • csipetnyi só

a krémhez:

  • 10 dkg mascarpone
  • 2 evőkanál porcukor
  • 2 evőkanál cukrozatlan kakaópor

a díszítéshez:

  • zöld és narancssárga marcipán

 

A csokoládét és a vajat összeolvasztjuk, és félretesszük kicsit hűlni. A tojásokat egy csipet sóval, a vaníliával és a cukorral fehéredésig habosra keverjük. Hozzácsurgatjuk a csokoládés vajat, simára dolgozzuk. Végül beleszitáljuk a lisztet, és ezt is elvegyítjük a masszában.

 

A tésztát sütőpapírral bélelt tepsibe szedjük, és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 25 perc alatt készre sütjük. Akkor jó, ha a teteje szépen megszilárdul, és tűpróbát végezve még ragacsos a fogvájó, de nem folyós rajta a tészta. Vigyázzunk, hogy ne süljön túl, de ne is legyen folyós. Amikor kihűl, szépen megszilárdul majd benne a vaj és a csokoládé.

 

Ha kihűlt a brownie alap, a széleit levágjuk, és morzsát készítünk belőle. A krémsajtot kikeverjük a kakaóval és a porcukorral, és a kihűlt sütemény tetejére kenjük. Megszórjuk a morzsával, és belenyomjuk a marcipánrépákat.

 

A répákhoz a marcipánt alaposan átgyúrjuk a kezünkbe, hogy jól formázható legyen. Kis golyókat formázunk, amit azután hegyesre hengergetünk. A szélesebb részébe kis mélyedést szúrunk, ide nyomjuk be a zöld marcipánból sodort leveleket.

 

Hozzászólások
Oldal nyomtatása Oldal nyomtatása