Nem is csoda, hiszen tele van mandulával, cukorral és persze vajjal, amit tökéletesen egészít ki a citrushéj és a vanília. Mindenképp érdemes összeállítás után egy napig pihentetni. Tálalásnál pedig egy vékonyka szelet is elegendő belőle.

Hozzávalók (22 cm-es formához)

a tésztához:

a krémhez:

  • 50 dkg mascarpone
  • 10 dkg porcukor
  • ½ vaníliarúd
  • 2 kezeletlen mandarin héja (vagy 1 narancsé)
  • 2 mandarin leve

a díszítéshez:

  • 10 dkg szeletelt mandula

A puha vajat habosra keverjük a porcukorral és a reszelt mandarinhéjjal. Egyesével hozzáadjuk a tojások sárgáját, és tovább habosítjuk. Mehet bele az őrölt mandula, végül a liszt is. Csomómentestre dolgozzuk. A tojásfehérjéket kemény habbá verjük, és a masszához forgatjuk több részletben. Sütőpapírral bélelt aljú, vajazott oldalú tortaformában szedjük a tésztát, és 140 fokra előmelegített sütőbe tesszük 45-50 percre. A kisült tésztát rácson teljesen hagyjuk kihűlni. Közben elkészítjük a krémet. Ehhez a krémsajtot kikeverjük a porcukorral, a vanília kikapart magjaival, a mandarin lereszelt héjával és kifacsart levével (ezt folyamatosan érdemes adagolni, nehogy túl híg legyen a krémünk). A kihűlt mandulás piskótát három részre vágjuk, beletöltjük a krém nagyobb részét, majd a maradékkal körülkenjük. A szeletelt mandulát egy száraz serpenyőben megpirítjuk, és körbeszórjuk vele a tortát. 1 napig pihentessük hűtőben, addig megpuhul a tészta.

Hozzászólások
Oldal nyomtatása Oldal nyomtatása