Ez is egy anyáról lányára szálló recept, ami kötelezően szerepel a klasszikusok között. Gyerekek és felnőttek kedvence. Ugyan nincs meg 10-20 perc alatt, cserébe viszont hatalmas adag süteményünk lesz, amit később akár le is lehet fagyasztani. Így már ünnepek előtt hetekkel is el lehet készíteni, és szépen szeletelve eldugni a fagyasztóba. Ha a tetejéről lemarad a csokimáz, nem gond, én még úgy jobban is szeretem.

 

Hozzávalók

a tésztához:

a krémhez:

a tetejére:

  • 10 dkg étcsokoládé
  • 2,5 dkg vaj

 

A lisztet és a szódabikarbónát egy nagy tálba szitáljuk. Hozzáadjuk a puha vajat, a porcukrot, a tojásokat és annyi tejet, hogy könnyen nyújtható, de puha tésztát kapjunk. A hozzávalókat alaposan összedolgozzuk.


6 részre osztjuk a tésztát, enyhén lisztezett felületen vékony lapokat nyújtunk előle. (A sütőhöz való nagytepsi méretűek legyenek.)

Sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük a lapot. Villával sűrűn megszurkáljuk. 160 fokra előmelegített sütőben kb. öt perc alatt készre sütjük. (Ne barnuljon meg!) ezt mindegyikkel megismételjük.


Ha mindegyik lap kész, nekiláthatunk a krémnek. A 6 evőkanálnyi lisztet simára keverjük egy kevés tejjel. Olyan sűrűnek kell lennie, mint a tejszín.


A kimaradt tejet csípősre melegítjük. Nem kell, hogy forrjon, de legyen jó meleg. A cukrot borostyán színűre karamellizáljuk egy nagy fazékban. Lehúzzuk a tűzről, és több részletben, állandó keverés mellett hozzáadjuk a tejet.

Hozzáadjuk a liszttel simára kevert tejet is, visszatesszük a lángra, addig főzzük, amíg kissé besűrűsödik. Továbbra is folyamatosan keverjük, különben becsomósodhat! Akkor van kész a krém, ha egy pohár hideg vízbe cseppentve golyót formáz. Levesszük a tűzről, kézmelegre hagyjuk hűlni.


A puha vajat kikeverjük a kakaóporral, majd simára dolgozzuk a karamellkrémmel. Öt részre osztjuk, a lapok közé töltjük. Nagyjából 6 evőkanálnyi megy egy lapra.


Egy napig hagyjuk hideg helyen pihenni. Ha szeretnénk csokimázat a tetejére, akkor a vajat és a felaprított csokoládét összeolvasztjuk, egyneművé keverjük, és egyenletesen eloszlatjuk a hatlapos tetején. Hagyjuk megszilárdulni.


Vékonyan szeletelve tálaljuk. Ügyeljünk rá, hogy minden szeletnél töröljük meg a kést, hogy ne maszatos a sütemény.

Hozzászólások
Oldal nyomtatása Oldal nyomtatása