A török és görög büfékből ismerős pitát egyáltalán nem nagy ördöngösség elkészíteni. A tésztát gyorsan begyúrjuk, és a sütéssel sem kell órákig vacakolnunk. Akár egy jó hétvégi grillvacsora remek kiegészítője is lehet.

 

Hozzávalók (8-10 darabhoz)

  • 50 dkg Nagyi titka búzakenyérliszt
  • 1 evőkanál só
  • 2,5 dkg friss élesztő
  • 1 teáskanál cukor
  • kb. 2,5 dl langyos víz
  • 0,5 dl olívaolaj

 

Az élesztőt felfuttatjuk kevés langyos, cukros vízben. Egy nagy tálba szitáljuk a lisztet a sóval. Hozzáadjuk a felfuttatott élesztőt, az olívaolajat, és folyamatosan adagolva a vizet. Sima tésztát dagasztunk, ezt nyugodtan megtehetjük robotgéppel is vagy kenyérsütő géppel.

A szépen kidolgozott tésztát konyharuhával letakarjuk, és meleg helyen kétszeresére dagasztjuk. (Nagyjából 45 percet vesz igénybe.)

A megkelt tésztát átgyúrjuk, és 8-10 egyenlő darabra vágjuk. Mindegyiket szép kerekre gömbölyítjük, és letakarjuk a konyharuhával. 5-10 percig pihentetjük, majd kb. 15 cm átmérőjű körökre nyújtjuk ki a gombócokat. Amíg melegszik a sütő, kicsit tudnak kelni is.

A sütőt elmelegítjük a tepsivel együtt 250 fokra. Ha bemelegedett, a forró sütőlapra dobunk 1-2 lepényt. 3 perc múlva megordítjuk, és további 3 perc sütés után már készen is van. A kész pitákat enyhén átnedvesített konyharuhával takarjuk le, hogy ne száradjanak ki.

Levágjuk a végét, és már tölthetjük is gyros hússal, falafellel, salátával. 6-8 szeletbe is vághatjuk, és mártogatós mellé tálalhatjuk.

Hozzászólások
Oldal nyomtatása Oldal nyomtatása